A segítség néha onnan jön, ahonnan a legkevésbé számítunk rá

Eljött az újév. Az ünnepi leállás és az otthon töltött napok után elérkezett az ideje annak, hogy visszarázódjunk a dolgos hétköznapokba. Ez ilyenkor kicsit mindig nehezen megy, hiszen az ember megszokja a pihenéssel töltött napok kényelmét és nyugalmát. Erre egy lapáttal még a téli szürke idő is rátesz, ami még inkább „fokozza” a munkakedvet.

Mint sok más cégnél, nálunk is ilyenkor tartják meg a szokásos, éves munkavédelmi oktatást. Minden évben részt veszünk ilyenen, halljuk a szabályokat, figyelmeztetéseket újra, és újra. Az idei oktatás azonban mégis más volt. Az eddigi mélabús, unott előadó helyett egy szimpatikus, kedves oktató tartott előadást. Olyan szemszögből közelítette meg az egész témakört, hogy sikerült elérnie, hogy felkeltse mindenki figyelmét a teremben.

Képekkel és ábrákkal mutatta be az egyes szituációkról, hogy melyik, milyen veszélyt rejt. Nagyon egyben volt az egész előadás, és pikk-pakk a végére is értünk az anyagnak. Annyira megtetszett, hogy más hangulatban telt a munkavédelmi oktatás, hogy rákerestem a neten az azt szervező cégre. a www.activesafety.hu oldalon rájuk is találtam. Meglepve tapasztaltam, hogy az Active Safety nem csak munkavédelmi oktatásokat szervez, illetve bonyolít le, hanem számos más dologban is a segítségére lehet egy vállalatnak. Csak, hogy párat említsek, ilyen például a munkahelyi kockázatértékelés készítése, vagy az építkezések munkavédelme, amiről tudjuk, hogy igen magas rizikófaktorú területről van szó. Nagyon örülök, hogy az előadáson keresztül eljutottam az Active Safety Kft-hez, már fel is vettem velük a kapcsolatot, hiszen a munkahelyi szabályozások igen szigorúak, ezért jól jön a segítség egy szakképzett, tapasztalt csapattól.

Gyors megoldás, törésre

Vissza emlékezve a régebbi időkre, elképesztő, hogy mennyit fejlődtek a telefonok ez idáig. Akkoriban a híváson és az SMS-ek küldésén és fogadásán kívül sok mindenre nem használtuk, hacsak nem a híres kígyós játékot nyüstöltük rajta. De akkor sem lógtunk egész nap rajta. Észrevettem magamon, és másokon is látni, hogy beszippantott minket ez az okos világ. A fejlődés során nem csak belsőleg, szoftveresen lett újabb és teherbíróbb, hanem külsőre is folyamatosan változott.

Vastagtól eljutottunk a letisztult, vékony telefonokig. Sokkal praktikusabb, bárhol észrevétlenül elbújtathatóak a mai készülékek. Ami jó és rossz is egyben, hiszen minél vékonyabb valami, annál sérülékenyebb is. Főleg a mostani kijelzők, melyeknek elég egy rossz esés, és már be is reped, „pókhálós” lesz. Ha ez megtörténik, akkor már szinte használhatatlanná válik telefonunk, hiszen mind érintőkijelzős. Ilyenkor jön az, hogy vagy javíttatjuk, vagy lecseréljük. Szerencsére azért legtöbbször az előbbi még mindig gazdaságosabb, főleg ha egy iPhone telefon birtokosai vagyunk. Sok szervizzel találkozhatunk az ország területén, de eddigi tapasztalataim során igazán ritka, amelyik gyorsan és ott helyben bevállal egy ilyen feladatot. Az iSzerelés-nél az iPhone kijelzőcsere szerencsére nem jelent problémát.

Kifejezetten Apple termékekre szakosodott csapat oldja meg a felmerülő problémákat, úgy, hogy minőségi termékeket használva, akár látványszervizen keresztül követhetjük nyomon, ahogy elkészül a telefonunk. Mindez, persze a szerviz leterheltségétől függően, akár fél óra alatt. Sose találkoztam még ilyen nagyszerű csapattal. Nagyon segítőkészek voltak az elejétől a végéig. Ritka az ilyen kiszolgálás manapság. Szerencse, hogy megtaláltam őket! Ezentúl csak hozzájuk viszem a telefonom, bármi baja is legyen.

Minden, ami az Apple Watch-hoz tartozik

Mindenkinek ismerős lehet az az érzés, amikor betéved egy boltba és szíve szerint mindent megvenne, amit ott talál. Ez az érzés futott át rajtam is, amikor az Applewatch Shop oldalára kattintottam. Imádom az Apple Watch karórám és már itt-ott veszegettem is hozzá egy két dolgot, de örülök, hogy végre találtam egy olyan webshop-ot, ami minden képzeletemet felülmúlta. A www.applewatchshop.hu oldalon mindent megvehetek hozzá, amit csak szeretnék.

Végre vége a sok ide-oda mászkálásnak, hogy megtaláljak mindent hozzá. Itt találhatunk szíjakat, tokokat, fóliákat, töltőket és tartókat. Szíjak egész tárháza tárulhat elénk. Bőr, szilikon, fém, szövet, tépőzáras közül választhatunk, mind megannyi színben. Itt csak tartós és minőségi termékeket találhatunk, amit minden öltözékhez kedvünk szerint variálhatunk. Védőtokjaiknak hála, megvédhetjük az óránkat a kisebb sérülésektől, mindezt pedig úgy, hogy a csatlakozókat szabadon használhatjuk. Töltőik pedig szintén széles választékban kaphatók. Röviden jellemezve, nincs olyan, amit itt ne kapnánk meg, ha kiegészítőkről van szó.

A rendelés leadását követően pár napon belül élvezhetjük mindazt az eleganciát és minőséget, amelyet minden, az oldalon található termék képvisel. Mióta a barátaim is látják, hogy tudom az órámat folyamatosan újítani, sorozatosan váltják le ők is régi óráikat. Sose fogom megunni ezt az oldalt, hiszen mindig találok valami újat és szépet, így még az is lehet, hogy idővel, minden darabból beszerzek egyet és akkor elmondhatom, hogy mindent megvettem. Ha te is szeretnéd élvezni ezeket a csodás termékeket, akkor neked is csak ajánlani tudom. Ha ellátogatsz a www.applewatchshop.hu-ra, biztos, hogy találsz valamit, amit nem tudsz majd otthagyni.

A legjobbhoz, csak is a legjobbat!

A technika fejlődésével nem csak az okostelefonok vették fel a lépést, hanem a különböző fülhallgató gyártók is. Emlékszem még a régi kis kazettás lejátszómra, vagy discman-re, esetleg a régi MP3 lejátszókra, amikor még egy sima fülhallgatóval hallgattam kedvenc slágereim. Viszont mára az Apple nagyot alkotott e területen az AirPods termékével. Ez egy vezeték nélküli, Bluethoot kapcsolattal működő kis fülhallgató, ami minden szempontból praktikus.

Legyen szó sétáról, túráról, akár futásról vagy egyéb sportról, ezzel az eszközzel biztos, hogy nem fog negatív élmény érni, mint korábbi társaival, akik beleakadtak, amibe csak lehetett, egy idő után pedig megtört a vezeték, és örökre elhallgattak. Az AirPods segítségével intézhetünk telefonhívást is, a zenehallgatáson kívül.  Rengeteg pozitív tulajdonsága van, egyebek mellett, hogy szinte magát vezérli és érzékeli azt, ha például kivesszük a fülünkből, ugyanis akkor meg állítja a lejátszást. Ez egy rendkívül nagyszerű termék, amely minden korosztálynak a maximumot tudja nyújtani.

Mint mindenhez, ehhez is tartozik jó pár kiegészítő már, amiket megtalálsz a Baseus honlapján. A Baseus csakis minőségi termékekkel foglalkozik, így megnyugodhatunk, hogy bármelyiket is válasszuk az AirPods kiegészítők közül, azzal bajunk nem lesz. Választhatunk szilikon pántot, különböző színekben, szilikon védőtokot, vagy vezeték nélküli töltőt. Nem csak a telefonunk érdemli meg a maximális védelmet, hanem ezek a szuper kis fülhallgatók is. Rendelj akár magadnak vagy bármely szerettednek ajándékba, és élvezzétek az AirPods által nyújtott csodálatos élményt még jó sokáig.

Te is ismered, milyen érzés leblokkolni?

Szinte mindannyian kerültünk már olyan helyzetbe, amikor nagyon fontos, hogy pontosan, érthetően, és magabiztosan ki tudjuk fejezni magunkat. Adódhat ilyen szituáció egy szakmai egyeztetés, egy megbeszélés során, de akár a magánéletünk folyamán is. Sajnos gyakori az is, hogy minél inkább törekszünk a fejlett, választékos kommunikációra, annál inkább belezavarodunk, sőt gyakori, hogy le is blokkolunk. A kommunikációs nehézségek hátterében sok minden állhat.

Többek között a magabiztosság hiánya, illetve a megszégyenüléstől való félelem. Hiszen, ha rosszul fejezzük ki magunkat, úgymond „bakizunk”, könnyen nevetség tárgyává válhatunk. Azért ismerem jól ezeket a problémákat, mert én is hasonlóakkal küzdöttem.  Hiába volt meg korábban is a szakmai tudásom, hiába voltak jó ötleteim, nem tudtam, hogyan fejezzem ki magam. Leblokkoltam, ha több kollégám előtt kellett prezentációt tartanom, arról nem is beszélve, amikor cégem partnereivel kellett tárgyalnom.

Szerencsére a munkahelyem révén volt lehetőségem a Kogwheel csapatának kommunikációs tréningjén részt venni. Szuper szakemberek segítettek abban, hogyan fejezzem ki magam, hogyan érjem el, hogy többé ne féljek megszólalni. Nagy meglepetésemre kiderült, hogy a vállaltunkon belül nem csak én küzdök ilyen problémákkal. Több kollégámnak, sőt a felettesemnek is voltak gátlásai a kommunikáció terén. Ebből látható, hogy a kommunikációs tréning nem csak beosztottaknak, hanem a vezetőknek is segítséget nyújt. Ami szerintem nagyszerű még a Kogwheel-ben, hogy lehetőséget adnak egyéni, valamint csoportos tréningre is. Így mindenki megtalálja a számára legtesthezállóbb megoldást. Rengeteget tanultam, és fejlődtem, amit nem csak a szakmai területen, hanem a magánéletem során is hasznosítani tudok. Köszönöm Kogwheel!

Komplett autókárpitozás profi csapattal

Ha szeretnél egyedi, minőségi és kényelmes belső teret autódba, akkor profi csapatban kell gondolkoznod. Ez a kulcsa annak, hogy hosszú távon tökéletes megoldással számolhasson. A legtöbb esetben már egy apróbb sérülés az autónkat illetően díszkomfortos lehet, vagy adott esetben elveheti a kedvünket. Ezért népszerű manapság is a legtöbb profi műhely, ahol a problémáinkra azonnali megoldást kínálnak adott esetben. Bejegyzésünk a dfautokarpit.hu műhelyével kapcsolatos megoldásokról ad némi információt.

Komplett autókárpitozás profi csapattal

Köztudott, hogy az autó belseje meghatározza utazásaink minőségét főként a kényelem és a komfort érzetünk miatt. Manapság is sokan, sok időt töltenek el utazásokkal és épp ezért nagyon nem mindegy, hogy ezt milyen körülmények között teszik meg. Gondoljunk csak bele, mi a jobb érzés, ha kedvenc járműved hibátlan és elképzeléseidnek megfelelő belső térrel rendelkezik? Vagy épp egy kompromisszumos és kevésbé szeretett képet mutat, nap mint nap. A DF kárpitos műhelyében tapasztalt évtizedek óta ezzel foglalkozó szakemberek fogják megtalálni azt a megoldást, ami a legcélravezetőbb lesz számodra. Ez pedig már lehet akár egy kisebb javítás, vagy akár komplett csere, vagy adott esetben egy teljes belső átalakítás. Az egyedi autó kárpitoknak itthon is egyre nagyobb értéke és kultúrája van és nem csak a tuning őrültek körében. Ezért a referenciáik között is sok és változatos korábbi munkát láthatsz.

Bármi elérhető a fővárosban?

Évről évre rengeteg ember költözik a fővárosba, aminek a hátterében több féle motivációs tényezők is meghúzódnak. Budapest ugyanis rengeteg munkalehetőséget hordoz magában igen koncentrált területen. A budapesti egyetemek pedig szintén nagyon vonzóak a fiatalok számára, ráadásul több szakot a vidéki nagyvárosokban  nem is lehet elvégezni, így érthető, ha évről évre egyre nagyobb létszámban érkeznek idény jelleggel vagy akár hosszú távra tervezve újabb és újabb lakosok.

Ehhez mérten a szolgáltatások is egyre nagyobb számban próbálják kielégíteni a fővárosi lakosok igényeit. A több, mint 2 milliós fővárosban az a tendencia mutatkozik, hogy bármelyik utcába is térünk be, biztosan megtalálható legalább egy üzlet a legalapabb szolgáltatásokkal. De mik is ezek a keresett és mindig könnyen elérhető szolgáltatások? Enni, inni mindig kell, tehát az élelmiszerboltok, kávézók és éttermek a toplista élén állnak, hiszen a rohanó, dolgozó ember legelőször a főzési időt áldozza bele a munkaidőbe. Ezután következnek a szépségápoláshoz kapcsolódó szolgáltatások, név szerint kozmetikák, fodrászatok, műkörmösök, masszázsszalonok.

A sport és kikapcsolódás is az élvonalban van, tehát edzőtermeket, mozikat, színházakat, szórakozóhelyeket is minden sarkon találni a belső kerületekben. A mobil szervizek Budapesten szintén kiemelt helyen vannak, sőt, egyéb javításra szakosodott szolgáltatások, ruhajavítók, cipészek, kulcsmásolók, háztartási kisgép szerelők is megtalálhatók, ami jó üzenet abból a szempontból, hogy nem mindenki dől be a fogyasztói társadalom fő tendenciájának, hogy ha valami elromlik, rögtön venni kell helyette egy másikat. Persze az, hogy minden szolgáltatás elérhető öt perc alatt, még nem azt jelenti, hogy a város teljesen élhető, de ezt a döntést rábízzuk az olvasóra.

Tartós szépség nyáron is – a megoldás

A folyamatos innováció korunk egyik legjellemzőbb jelensége. Vannak tulajdonságok az életben, amiket szeretnénk magunkénak tudni, mert a felbecsülhetetlen értéküket már a mesék világában megtapasztaltuk. Ilyen a jóság, az ész, a furfangosság, a szépség és a bátorság is. Ezek, a mesékben kiélezett és csak a pozitív szerepekhez társított elemek nem mindig jönnek maguktól. A mesék alapján azt gondolják a gyerekek, hogy a jóság csak szépséggel társulhat, a gonoszság pedig csak csúnyasággal.

Ez sokakban a felnőttkorban is megmarad, hiába tanítanak később minket arra, hogy egy ember személyisége sokkal árnyaltabb annál, mint ahogy a mesék beállítják. Pedig ez csupán egy korai irányadás az alapvető értékekhez, amik a későbbi életszakaszok során a tapasztalatok alapján változnak és megszilárdulnak. Ezen tulajdonságok között a szépség nem egy tanulható dolog, mégis a pozitív szereplők esetében központi jelentősége van az esztétikumnak. A fogalom persze ettől még relatív marad, de vajon a mai, a külsőségeket túlzottan is előtérbe helyező világban mennyire kell behódolni a szépség trendeknek? Mennyire leszünk sikeresek, ha nem vagyunk szépek? Egyáltalán, megválaszolható-e ez a naiv kérdés?

Egy biztos, akármilyen adottságokkal is rendelkezünk, az igényességet sose felejtsük el, mert azt az embert, aki odafigyel magára, sokkal jobban értékelik, mint aki szép, de nem törődik a szépségével. Ha szépségszalonba járunk, ne azzal a tévhittel térjünk be minden egyes alkalommal, hogy itt majd szépek leszünk, hanem azzal az egészséges igénnyel és elhatározással, hogy odafigyelünk magunkra, a testünkre, a hajkoronánkra, a bőrünkre. A legfontosabb kulcsszó pedig az adottság. Nem mi döntünk arról, hogy milyennek születünk, de arról gondoskodhatunk, hogy lehetőségeink szerint mit hozunk ki magunkból. A többi pozitív tulajdonságon pedig úgy alakítunk, ahogy csak akarunk, azt viszont már maximálisan a mi felelősségünk!

Mobiltelefon rendelés a weben? Ennyire nem volt még biztonságos!

Mobiltelefon rendelésen gondolkozol? Érthető, hiszen sokan igyekeznek lépést tartani a trendekkel és napjainkban egyre nagyobb trend az online vásárlás. Ez pedig jelentősen megkönnyíti az emberek életét a hagyományos offline boltokban történő vásárláshoz képest. Hiszen minden információ azonnal rendelkezésre áll, és még árakban is sokkal kedvezőbbeket kapunk, mint a normál hagyományos boltokban. Persze van, aki előbbire, van aki utóbbira esküszik, az e-Stock.hu pedig mindkét lehetőséget fenntartja a vásárlói számára.

Mobiltelefon rendelés a weben? Ennyire nem volt még biztonságos!

Manapság a legtöbbet neten nézelődnek, hiszen a webáruházakban szinte mindent megtalálsz, amire szükséged lehet. Főként, ha mobiltelefont keresel. A mobiltelefon vásárlása online a legtöbb esetben bárki számára könnyedén elérhető, logikus és biztonságos folyamat.

Viszont a szükséges és megfelelő okos telefon megtalálása annyira nem egyszerű feladat, és a jó döntés sok kutatással is járhat az adott esetben. Hiszen számos szempontot figyelembe kell venni, annak érdekében, hogy jó döntést hozzunk és ne fussunk rá egy számunkra kevésbé praktikus készülékre. A leglényegesebb közülük sokan azt gondolnák, hogy az ár, de ettől ma már fontosabb a vevők számára, hogy a készülék milyen márkával bír. A valódi csúcsminőséget az Apple, a Samsung, az LG, a Sony termékei képviselik, így a kevésbé elterjedt, sok esetben távol-keleti, kínai gyártású olcsóbb mobiltelefonokat sok esetben a vevők elkerülik. Holott lehet azon márkák között is igencsak jó készülékeket találni.

Atom töltés atom töltőkkel, hosszútávon – korrekt áron!

Sajnos jobban merülünk, mint kellene, ez még a legújabb eszközök esetén is jellemző. Ezért a mai okoseszközök világában az egyik legfontosabb a megfelelő töltési háttér biztosítása. Már ha nem szeretnénk, hogy eszközeink a legrosszabb pillanatban merüljenek le.

Az eszközök gyors fejlődését a gyártók nem tudták akkumulátor kapacitásban lekövetni, ezért sokan panaszkodnak rá, hogyn api szinten többször kell tölteni okostelefonjukat. Tehát kardinális kérdés a megfelelő telefontöltő beszerzése.

Atom töltés atom töltőkkel, hosszútávon – korrekt áron!

Mielőtt töltőt választunk át kell gondolni, hogy csak mi fogjuk e használni, mert ma már kaphatóak olyan aljzatok is, amik egy időben több telefont, vagy akár még tabletet is tudnak biztonságosan kiszolgálni. Saját tapasztalatom alapján érdemes egy komplett szettet beszerezni, azaz megrendelni egy töltőfejet, egy autós töltőt és a hozzájuk szükséges kábelt is. Így biztosan nem fogunk póruljárni, bárhogy is alakuljon a napunk. Fontos még azzal is tisztában lenned, hogy nem mindegy milyen minőséget és márkát szerzel be. Én biztosra akartam menni, ezért választottam a garanciális tesztelt és márkás hálózati és autós töltőmegoldások közül.