A holnapkészítés sokak számára lehet érdekes témakör, ezért ebben a bejegyzésben kifejezetten erre fogunk koncentrálni. Ma már sorra nőnek ki a földből a webfejlesztő vállalkozások, mint gomba az erdőben az eső után. A jobb vállalkozások viszont még ennek ellenére is rendkívüli túlterheltséggel mennek. Miért lehet ez? Utánanéztünk mi a különbség az egyes holnapkészítők szolgáltatásai között.
Rögtön az elején szeretném leszögezni, az nem ördögtől való, hogyha egy tapasztalt mindenre felkészült fejlesztő, vagy csapat megkéri a maga árát. Hiszen abból fogunk hosszútávon profitálni.
Széles a kínálat
Ha honlapot akarunk ma készíttetni akkor a szomszéd hacker sráctól az ügynökségekig, sőt már a tárhely szolgáltatókig bárkit megbízhatunk. De mielőtt meghozzuk a döntésünket jól gondoljuk át. Kezdésnek rögtön megmutatom nektek, hogy mik azok a szolgáltatások, amik szükségesek a projekthez:
- Igényfelmérés, melyben a választott megbízott felméri igényeidet, és jobb esetben ma már illik megnézni a célpiacod igényeit is. (Célpiac alatt értendő azon személyek halmaza, aki számára a te termék, vagy szolgáltatásod ideális is kielégítő megoldást nyújt.)
- Az igényekhez igazítva szokás választani a megfelelő tartalomkezelő rendszert, vagy azt a megoldást ami alapján a projekt készül. Ha pedig ez megvan akkor ehhez optimális tárhllyet meg kell választani.
- A tárhelyhez, ha nincs domain, akkor arra is szükség lehet. Mivel mára már a legrövidebb frappánsabb domian nevek foglaltak néhány szolgáltatónál kérhető vagy piaci elemzésből kinyert variáció. Vagy épp “parkolt” fenntartott de nem használt domain megvételi folyamata.
- Szükség van az alaprendszer összeszedett felépítésére, amibe nem csak a cms telepítése tartozik bele, valamint annak konfigurálása, hanem az összes a honlaphoz kellő bővítményé is. Itt fogod látni, hogy profi, vagy kevésbé az a fejlesztő akivel dolgozol. Mert ezeket a bővítményeket, úgynevezett pluginokat célszerű a legkevesebb számban használni a honlapkészítés során. De megoldást kell nyújtaniuk a honlap sebességére, védelmére, analitikai bővítményre, keresőoptimalizálásra és az egyéni igényekre megoldására is. Mindent jogtisztán megoldva persze.
- Szükség van egy sablonra, amiből választhatunk prémium sablont, vagy készíttethetünk sajátot. -az ingyeneseket viszont, ha komolyabb célunk van akkor kapásból el is felejthetünk.
- A sablont fel kell tölteni, azaz szükség van grafikákra, komplett webes arculatra és a célra külön megfogalmazott és megtervezett és igényesen felépített szövegezésre. Ha ezekből valamit kihagyunk, vagy elspórolunk, akkor nem fog, vagy nem olyan hatékonysággal fog működni a gépezetünk.
Ennyi mindre van szükségünk és itt most a kínálat egyes résztvevőinél tisztán látszik, hogy mi az amit elvégeznek, mi az amire később kell költeni. De például megíratni rá a szövegeket és már indulásnál egy szakember által készített szövegezéssel rajtolni jobb, mintha csak a későbbiekben végeztetnénk ezt el.
Láthatod, hogy nem kevés munkára van szükség, de mit jelent ez időben?
Hát nem egy két napot, mint azt sokan az interneten hirdetik. Pontosabban lehet ez egy-két nap, ha nincs egyedi igényed, ha előre fel van mérve a célpiacod, ha össze vannak rakva a tartalmaid ( szöveges, videós, képek) valamit megvolt az előzetes piac és kulcsszó kutatás is. Egy jó weboldal ennek függvényében 2-3 hét munka is lehet alsó hangon. És hogy érdemes e ezt kivárni gondolj csak bele: van egy szolgáltatásod, amit Te mint szakértő nevezel X-nek. De a potenciális érdeklődőid számára ez valójában a köznyelvben az Y. Mivel nem egy “nyelven” kommunikáltok, sem megtalálni, sem megbízni nem fognak. Arról nem beszélve hogy a honlapnak kinézete az első, ami megfogja az embert. Ha nem egyedi, nem néz ki jól… nem kellemes, harmonikus stb, stb.. akkor még mielőtt beleolvasna a szövegekbe el fog menni az oldaladról.
Mégis mennyibe kerül a honlapkészítés?
Józsi a hacker srác a szomszédból papír és előképzettség nélkül jobb esetben egy húszasért megcsinálja. De ezt még talán ő sem ajánlja neked, ha céges honlapodról van szó. Reálisan átnézve jópár cég ajánlatát egy az általam vázolt honlap 100-200 ezer forint között mozog, de ha extrákat kérünk, vagy nevesebb a megbízottunk ne lepődjünk meg ha az árajánlat végén ennekaz összegnek a 2-3-szorosa összege fog szerepelni. Reálisan nézve szerintem ma a honlapkészítés ára bruttó jogtiszta és profi megoldással legalább 100-120ezer forint és ez egy igencsak olcsó ár. Ez alatt nem tudom elképzelni, hogy ezt bárki hosszútávon üzemeltethetné.
Bár hozzáteszem mivel van némi átfedés az én szakmám és e között a piac között és nekem is volt szükségem már honlapkészítésre, tudom, hogy az ajánlatok ettől eltérnek. Sokszor kapom a facebookon hirdetésben, hogyha megrendelem most… X napon belül, akkor 80.000forint aam. Vagy éppen egy nap alatt elkészül és 60.000ft. De ezekben az ajánlatokban akárhogy kerestem nem láttam sem szövegezést, sem grafikai megoldásokat. És a dolgok nyitja nem abba van, hogy ki hogyan fog Neked wordpress oldalt telepíteni (bár ha nem akarod, hogy feltörjék 2 hónap múlva az sem mindegy). Hanem azokban az apró részletekben, melyekben nekem a cégesoldal-tól sokat segítettek. Ezért ha honlapkészítés, akkor őket ajánlom.