Méregdrága okostelefonok és folyamatosan frissülő okos tartozékok mellett egy fontos és nem elhanyagolható témakörre hívom fel ebben a bejegyzésben a figyelmed! Az okostelefonok védeleme egy talán méltatlanul elhanyagolt dolog. De miért is?
A legtöbben már a szolgáltatónál megveszik a szükséges üvegfóliát és a szükséges telefontokot. Ami pedig igen zsebbenyúlós dolog, hiszen közelsem a legolcsóbban mérik az ilyen dolgokat. Sőt ami meglepett, hogy az erre szakosodott boltok esetében is jóval többet kell fizetni, mint, ahogy a weben ezt meg tudjuk oldani.
Üvegfólia + telefontokok a kötelező alapok
A dolog akkor lett számomra aktuális, amikor új készüléket vettem. Nem a pár ezer forint, hanem a kellő háttérismeret miatt kicsit sokallottam azon megoldásokat, melyeket találtam az offline kiszolgáló egységekben. És hát volt is miért, mert a modern eszközvédelmi megoldásokat a neten jóval olcsóbban be lehet szerezni.
Ma már kötelező elemei a telefonnak, mind az üvegfólia, mind a telefontok. Hogy miért? Nos, ha a telefonunkat hosszabb távra vesszük, akkor is idővel biztosan le szeretnénk, majd cserélni a trendeknek megfelelő legfrisebb modellre. Ekkor pedig súlyos 10ezreket jelenthet, ha állapota makulátlan és nem karcolódott össze. A másik, ami miatt fontos a témakör, hogy ezen eszközök korántsem bírják annyira a strapát, amennyire szükséges lenne. Azaz hiába törekednek rá a gyártók, hogy erősebb és ütésálóbb megoldásokat nyújtsanak ez nem sikerül maradéktalanul. Elég egy apróbb esés és máris mehetünk kijelzőcserére. Ami a készülék típusától függően 25.000 forinttól indul és a határ szó szerint a csillagos ég.
Persze lehet olcsóbban is kijelzőt cseréltetni, de nem érdemes. Mert a gyárihoz képest egy utángyártott darab másabb és kevésbé gazdag színvilágot mutathat. Ami pedig jelentősen ront a telefon élvezeti értékén. Ezzel szemben egy kis előrelátással beszerezhetjük az üvegfóliát és a kellő tokot alig pár ezer forintból és máris megoldottuk a dolgot.
Hozzáteszem engem is frusztrál, hogy a termékdesign nem élvezhető, illetve az anyaghasználat sem dominálhat mobilunkon, ha beletesszük egy ilyen tokba. De már egy vékony szilikontok is csodásra képes balesetek esetében. A napi használat és zsebben történő tartás okozta kopásokról nem is beszélve.
Mire számítsunk árügyileg?
Ha kijelzőnkre üvegfóliát akarunk rendelni, akkor a neten a legjobb áron az egyik legjobbnak tűnő webshopban tehetjük ezt meg 990 forintos induló árral. Vannak drágább darabok, de azok tudnak is annyival többet. Ezen termékek máshol nagyjéból 2500-3000 forint induló árral vannak.
Tokok esetében árnyaltabb a kép és jelentősen függ attól, hogy mit is szeretnénk, és mennyire legyen extrém, vagy vékony. De az induló ár az imént említett webáruház esetében 980 forint. Amit máshol 2-3000 forintos áron találunk meg. Tehát a kettő együtt nincs 2.000 forint és a szállítással együtt is 3.000 forint alatt vagyunk. Szemben ez egy kijezőcsere árával nagyon gazdaságos megoldás. Sokaktól hallottam, hogy tartanak az üvegfólia felrakásától. Pedig ma már ez sem nehéz dolog és nagy kézügyességre sincs szükség hozzá. Régen valóban kellett hozzá némi rutin és ügyezség, de az még a műanyagfóliák korszaka volt. Ez már egy felhasználóbarátabb anyag. Apropó: a felület valóban üveg ezért használatkor sem hozza azt a kellemetlen érzést, mely korábban a fóliákra jellemző volt.
Visszatérve kicsit az eredeti témánkhoz: az üvegfólia és telefontok kötelező kellék. Pár ezer forintos árral pedig kihagyhatatlan vétel az imént linkelt helyről. A rendelés pedig pár napon belül meg is érkezik. Nekünk csupán addig kell nagyon nagyon óvatosnak lennünk.