Bármi elérhető a fővárosban?

Évről évre rengeteg ember költözik a fővárosba, aminek a hátterében több féle motivációs tényezők is meghúzódnak. Budapest ugyanis rengeteg munkalehetőséget hordoz magában igen koncentrált területen. A budapesti egyetemek pedig szintén nagyon vonzóak a fiatalok számára, ráadásul több szakot a vidéki nagyvárosokban  nem is lehet elvégezni, így érthető, ha évről évre egyre nagyobb létszámban érkeznek idény jelleggel vagy akár hosszú távra tervezve újabb és újabb lakosok.

Ehhez mérten a szolgáltatások is egyre nagyobb számban próbálják kielégíteni a fővárosi lakosok igényeit. A több, mint 2 milliós fővárosban az a tendencia mutatkozik, hogy bármelyik utcába is térünk be, biztosan megtalálható legalább egy üzlet a legalapabb szolgáltatásokkal. De mik is ezek a keresett és mindig könnyen elérhető szolgáltatások? Enni, inni mindig kell, tehát az élelmiszerboltok, kávézók és éttermek a toplista élén állnak, hiszen a rohanó, dolgozó ember legelőször a főzési időt áldozza bele a munkaidőbe. Ezután következnek a szépségápoláshoz kapcsolódó szolgáltatások, név szerint kozmetikák, fodrászatok, műkörmösök, masszázsszalonok.

A sport és kikapcsolódás is az élvonalban van, tehát edzőtermeket, mozikat, színházakat, szórakozóhelyeket is minden sarkon találni a belső kerületekben. A mobil szervizek Budapesten szintén kiemelt helyen vannak, sőt, egyéb javításra szakosodott szolgáltatások, ruhajavítók, cipészek, kulcsmásolók, háztartási kisgép szerelők is megtalálhatók, ami jó üzenet abból a szempontból, hogy nem mindenki dől be a fogyasztói társadalom fő tendenciájának, hogy ha valami elromlik, rögtön venni kell helyette egy másikat. Persze az, hogy minden szolgáltatás elérhető öt perc alatt, még nem azt jelenti, hogy a város teljesen élhető, de ezt a döntést rábízzuk az olvasóra.

Tartós szépség nyáron is – a megoldás

A folyamatos innováció korunk egyik legjellemzőbb jelensége. Vannak tulajdonságok az életben, amiket szeretnénk magunkénak tudni, mert a felbecsülhetetlen értéküket már a mesék világában megtapasztaltuk. Ilyen a jóság, az ész, a furfangosság, a szépség és a bátorság is. Ezek, a mesékben kiélezett és csak a pozitív szerepekhez társított elemek nem mindig jönnek maguktól. A mesék alapján azt gondolják a gyerekek, hogy a jóság csak szépséggel társulhat, a gonoszság pedig csak csúnyasággal.

Ez sokakban a felnőttkorban is megmarad, hiába tanítanak később minket arra, hogy egy ember személyisége sokkal árnyaltabb annál, mint ahogy a mesék beállítják. Pedig ez csupán egy korai irányadás az alapvető értékekhez, amik a későbbi életszakaszok során a tapasztalatok alapján változnak és megszilárdulnak. Ezen tulajdonságok között a szépség nem egy tanulható dolog, mégis a pozitív szereplők esetében központi jelentősége van az esztétikumnak. A fogalom persze ettől még relatív marad, de vajon a mai, a külsőségeket túlzottan is előtérbe helyező világban mennyire kell behódolni a szépség trendeknek? Mennyire leszünk sikeresek, ha nem vagyunk szépek? Egyáltalán, megválaszolható-e ez a naiv kérdés?

Egy biztos, akármilyen adottságokkal is rendelkezünk, az igényességet sose felejtsük el, mert azt az embert, aki odafigyel magára, sokkal jobban értékelik, mint aki szép, de nem törődik a szépségével. Ha szépségszalonba járunk, ne azzal a tévhittel térjünk be minden egyes alkalommal, hogy itt majd szépek leszünk, hanem azzal az egészséges igénnyel és elhatározással, hogy odafigyelünk magunkra, a testünkre, a hajkoronánkra, a bőrünkre. A legfontosabb kulcsszó pedig az adottság. Nem mi döntünk arról, hogy milyennek születünk, de arról gondoskodhatunk, hogy lehetőségeink szerint mit hozunk ki magunkból. A többi pozitív tulajdonságon pedig úgy alakítunk, ahogy csak akarunk, azt viszont már maximálisan a mi felelősségünk!

Mobiltelefon rendelés a weben? Ennyire nem volt még biztonságos!

Mobiltelefon rendelésen gondolkozol? Érthető, hiszen sokan igyekeznek lépést tartani a trendekkel és napjainkban egyre nagyobb trend az online vásárlás. Ez pedig jelentősen megkönnyíti az emberek életét a hagyományos offline boltokban történő vásárláshoz képest. Hiszen minden információ azonnal rendelkezésre áll, és még árakban is sokkal kedvezőbbeket kapunk, mint a normál hagyományos boltokban. Persze van, aki előbbire, van aki utóbbira esküszik, az e-Stock.hu pedig mindkét lehetőséget fenntartja a vásárlói számára.

Mobiltelefon rendelés a weben? Ennyire nem volt még biztonságos!

Manapság a legtöbbet neten nézelődnek, hiszen a webáruházakban szinte mindent megtalálsz, amire szükséged lehet. Főként, ha mobiltelefont keresel. A mobiltelefon vásárlása online a legtöbb esetben bárki számára könnyedén elérhető, logikus és biztonságos folyamat.

Viszont a szükséges és megfelelő okos telefon megtalálása annyira nem egyszerű feladat, és a jó döntés sok kutatással is járhat az adott esetben. Hiszen számos szempontot figyelembe kell venni, annak érdekében, hogy jó döntést hozzunk és ne fussunk rá egy számunkra kevésbé praktikus készülékre. A leglényegesebb közülük sokan azt gondolnák, hogy az ár, de ettől ma már fontosabb a vevők számára, hogy a készülék milyen márkával bír. A valódi csúcsminőséget az Apple, a Samsung, az LG, a Sony termékei képviselik, így a kevésbé elterjedt, sok esetben távol-keleti, kínai gyártású olcsóbb mobiltelefonokat sok esetben a vevők elkerülik. Holott lehet azon márkák között is igencsak jó készülékeket találni.

Atom töltés atom töltőkkel, hosszútávon – korrekt áron!

Sajnos jobban merülünk, mint kellene, ez még a legújabb eszközök esetén is jellemző. Ezért a mai okoseszközök világában az egyik legfontosabb a megfelelő töltési háttér biztosítása. Már ha nem szeretnénk, hogy eszközeink a legrosszabb pillanatban merüljenek le.

Az eszközök gyors fejlődését a gyártók nem tudták akkumulátor kapacitásban lekövetni, ezért sokan panaszkodnak rá, hogyn api szinten többször kell tölteni okostelefonjukat. Tehát kardinális kérdés a megfelelő telefontöltő beszerzése.

Atom töltés atom töltőkkel, hosszútávon – korrekt áron!

Mielőtt töltőt választunk át kell gondolni, hogy csak mi fogjuk e használni, mert ma már kaphatóak olyan aljzatok is, amik egy időben több telefont, vagy akár még tabletet is tudnak biztonságosan kiszolgálni. Saját tapasztalatom alapján érdemes egy komplett szettet beszerezni, azaz megrendelni egy töltőfejet, egy autós töltőt és a hozzájuk szükséges kábelt is. Így biztosan nem fogunk póruljárni, bárhogy is alakuljon a napunk. Fontos még azzal is tisztában lenned, hogy nem mindegy milyen minőséget és márkát szerzel be. Én biztosra akartam menni, ezért választottam a garanciális tesztelt és márkás hálózati és autós töltőmegoldások közül.

Hogyan kezdj hozzá a hálószobádhoz?

A hálószoba a lakásunk azon helysége, ahol a legtöbb időt töltjük. Bár erről sokan megfeledkeznek, de gondolj bele: életed egyharmadát pihenéssel töltöd. Ez pedig igencsak sok időt jelent ahhoz, hogy a hálód pontosan az igényeidhez legyen igazítva. Ebben lesz segítségedre az https://agykiraly.hu csapata.

Hogyan kezdj hozzá a hálószobádhoz?

A hálószoba azonban nem csak lakberendezési szempontból fontos. Persze a kellő esztétika és harmónia elengedhetetlen ahhoz, hogy kellemes legyen az ott eltöltött idő, de gondolj bele, hogy mennyire fontos az ott eltöltött idő és pihenés minősége. Minden reggeled innen indul és minden estéd is itt fog véget érni. Azaz ha nem a megfelelő ágyat és matracot választod, akkor kevésbé tudsz feltöltődni, mely komolyan fogja befolyásolni a mindennapjaidat, és idővel negatív irányba terelheti az életed minőségét is.

Mi épp ezért azt javasoljuk, hogy ha hosszú távra szeretnél jó döntést hozni, akkor látogass el a korábban linkelt Ágykirály weboldalára, ahol a legnépszerűbb méretekben fogod megtalálni az elképzelésednek megfelelő típust. Mindent egy helyen meg tudsz rendelni, azaz nem csak magában az ágykeretben, hanem a hozzá tartozó matracban és egyéb kiegészítőkben is segítségedre lesz az oldal. Azaz ha szeretnél az ágyadhoz illő éjjeliszekrényt, akkor nem kell utána kutatnod, esetleg elkészíttetned, mindent egyben be tudsz szerezni, ezzel időt és energiát megspórolva.

Minőségi kerti bútorok – mi mennyibe kerül ma?

Minőségi kerti bútorok

A lakberendezés már kiterjedt a lakásunk otthonunk közvetlen környezetére is. A modern kertektől eltekintve is szép számmal akadnak, akiket érdekel a téma, hogy mennyibe kerül manapság a kertünkbe kell alapvető bútorok beszerzése.

Minőségi kerti bútorok – mi mennyibe kerül ma?

Nos a neten, mint megannyi más témakörben itt is igencsak változatos árakkal találkozhatunk. A legtöbb nagy áruházban, is elérhető termékek mellett sok jobb minőségű megoldást láthatunk változatos árakkal. Ebből a megnövekedett kínálatból választottuk ki a kerti bútorok egyik legígéretesebbnek tűnő kivitelét a bútorturkálóban kapható 100% hazai kézműves termékeket. Elsőre olvasva abból adódóan, hogy haza és nem sorozat gyártott drágának tűnhet, holott épp ellenkezőleg: az egyik legjobbak ár tekintetében is.

Attól függően, hogy mit szeretnénk már 8.000 forinttól találunk kerti alkalmatosságot. De persze a kiviteltől mérettől és anyaghasználattól függően megy fel az ár. De mint mindenben célszerű a bútorok témakörében is figyelembe venni, hogy a minőségi termék lesz hosszútávon a legkedvezőbb ár tekintetében. Korábban megesett velünk is, hogy egy közel 20.000 forintos kerti pad (igaz az 3 személyes volt) ősszel már nyeklett nyaklott, holott azt szerelve szállították le.

Nah ez ebben az esetben nem mondható el, hiszen igencsak minőségi az egész termék. A két év garancia nem véletlen mellette. Így aki az árak tekintetében és a minőséget figyelembevéve akar döntést hozni semmiképpen se hagyja ki vásárlás előtt a korábban linkelt bútorturkáló oldalát.

Okostelefon védelem – mennyibe kerül?

Okostelefon védelem - mennyibe kerül?

Méregdrága okostelefonok és folyamatosan frissülő okos tartozékok mellett egy fontos és nem elhanyagolható témakörre hívom fel ebben a bejegyzésben a figyelmed! Az okostelefonok védeleme egy talán méltatlanul elhanyagolt dolog. De miért is?

A legtöbben már a szolgáltatónál megveszik a szükséges üvegfóliát és a szükséges telefontokot. Ami pedig igen zsebbenyúlós dolog, hiszen közelsem a legolcsóbban mérik az ilyen dolgokat. Sőt ami meglepett, hogy az erre szakosodott boltok esetében is jóval többet kell fizetni, mint, ahogy a weben ezt meg tudjuk oldani.

Üvegfólia + telefontokok a kötelező alapok

A dolog akkor lett számomra aktuális, amikor új készüléket vettem. Nem a pár ezer forint, hanem a kellő háttérismeret miatt kicsit sokallottam azon megoldásokat, melyeket találtam az offline kiszolgáló egységekben. És hát volt is miért, mert a modern eszközvédelmi megoldásokat a neten jóval olcsóbban be lehet szerezni.

Ma már kötelező elemei a telefonnak, mind az üvegfólia, mind a telefontok. Hogy miért? Nos, ha a telefonunkat hosszabb távra vesszük, akkor is idővel biztosan le szeretnénk, majd cserélni a trendeknek megfelelő legfrisebb modellre. Ekkor pedig súlyos 10ezreket jelenthet, ha állapota makulátlan és nem karcolódott össze. A másik, ami miatt fontos a témakör, hogy ezen eszközök korántsem bírják annyira a strapát, amennyire szükséges lenne. Azaz hiába törekednek rá a gyártók, hogy erősebb és ütésálóbb megoldásokat nyújtsanak ez nem sikerül maradéktalanul. Elég egy apróbb esés és máris mehetünk kijelzőcserére. Ami a készülék típusától függően 25.000 forinttól indul és a határ szó szerint a csillagos ég.

Persze lehet olcsóbban is kijelzőt cseréltetni, de nem érdemes. Mert a gyárihoz képest egy utángyártott darab másabb és kevésbé gazdag színvilágot mutathat. Ami pedig jelentősen ront a telefon élvezeti értékén. Ezzel szemben egy kis előrelátással beszerezhetjük az üvegfóliát és a kellő tokot alig pár ezer forintból és máris megoldottuk a dolgot.

Hozzáteszem engem is frusztrál, hogy a termékdesign nem élvezhető, illetve az anyaghasználat sem dominálhat mobilunkon, ha beletesszük egy ilyen tokba. De már egy vékony szilikontok is csodásra képes balesetek esetében. A napi használat és zsebben történő tartás okozta kopásokról nem is beszélve.

Mire számítsunk árügyileg?

Ha kijelzőnkre üvegfóliát akarunk rendelni, akkor a neten a legjobb áron az egyik legjobbnak tűnő webshopban tehetjük ezt meg 990 forintos induló árral. Vannak drágább darabok, de azok tudnak is annyival többet. Ezen termékek máshol nagyjéból 2500-3000 forint induló árral vannak.

Tokok esetében árnyaltabb a kép és jelentősen függ attól, hogy mit is szeretnénk, és mennyire legyen extrém, vagy vékony. De az induló ár az imént említett webáruház esetében 980 forint. Amit máshol 2-3000 forintos áron találunk meg. Tehát a kettő együtt nincs 2.000 forint és a szállítással együtt is 3.000 forint alatt vagyunk. Szemben ez egy kijezőcsere árával nagyon gazdaságos megoldás. Sokaktól hallottam, hogy tartanak az üvegfólia felrakásától. Pedig ma már ez sem nehéz dolog és nagy kézügyességre sincs szükség hozzá. Régen valóban kellett hozzá némi rutin és ügyezség, de az még a műanyagfóliák korszaka volt. Ez már egy felhasználóbarátabb anyag. Apropó: a felület valóban üveg ezért használatkor sem hozza azt a kellemetlen érzést, mely korábban a fóliákra jellemző volt.

Visszatérve kicsit az eredeti témánkhoz: az üvegfólia és telefontok kötelező kellék. Pár ezer forintos árral pedig kihagyhatatlan vétel az imént linkelt helyről. A rendelés pedig pár napon belül meg is érkezik. Nekünk csupán addig kell nagyon nagyon óvatosnak lennünk.

Linképítés ára – De mit fizetünk reálisan?

Linképítés ára - De mit fizetünk reálisan?

Érdekes téma ezért gondoltam írok róla egy bejegyzést, hiszen sokakat érinthet, hogy mennyibe kerül ma a linképítés. Némi kutatás után egy elég árnyalt képet sikerült kapnom és ezt most megpróbálom Nektek röviden összefoglalni. A rövid összefoglalóm nem teljes körű felmérés eredményese csupán megnéztem az arra érdemes, és kevésbé érdemes cégeknél, hogy az egy szolgáltatások árai között mekkora a differencia és ez a szolgáltatások esetében pontosan mit jelent.

Elég eltérő ára lehet a linképítésnek

 

Mielőtt ebbe belevágnánk: fontos tudnod, hogy ez egy kényes témakör, hiszen a Google minden olyan linkszerzést büntet, ami bizonyíthatóan nem természetesen történik. Erre a célra hozták létre a Pingvin algoritmust. Ezért légy körültekintő, és jól gondold meg, hogy kivel kezdesz bele.

Az alapot fektessük le rögtön avval, hogy 1.000 forint alatt el se gondolkodj bejövő linkek szerzésén. Nagyon hamar rá fogsz jönni, hogy ezzel sokkal többet ártasz, mint használsz az oldaladnak. Ezt túl is tárgyaltuk, így térjünk rá az első említésre méltó linképítési típusra a katalóguslinképítésre. Az elérhető értelmes szolgáltatások közül ez a legolcsóbb, bár ha jól emlékszem most már a lap.hu oldalira történő kikerülésért is fizetni kell. Ezek a linkkatalógusok olyan oldalak, amik kizárólag a linképítés céljából jöttek létre, bár korábban volt más szerepük is mára ez elenyésző. Ezen oldalakon néhány sor, gondolat mellett rengeteg weboldalra mutató linket találhatsz. Ha az ilyen oldalról kifele mutató linkek kulcsszavasak, és nem voltál eléggé körültekintő könnyen büntethet érte a pingvin algoritmus. Ezért nem ajánlott a használatuk.

 

A következő kategória már egy jobb megoldás, de itthon nem a legjobban alkalmazzák sok helyen. A PR cikkekről van szó, melyek ára linkenként nagyjából 1.500-50.000 forintig terjedhet. Ez egy  megoldás lehet abban az esetben, ha a link értékes domainról érkezik a saját oldalunkra. Miért van ekkora árdifferencia? Az oldalak erőssége miatt. Ha egy 1000 karakteres pr cikkre fizetünk egy közepes erősségű oldalról 2.000 forintot, akkor jó üzletet csinálunk. De ha egy erős oldalról kapunk 2000 karakteres cikkel linket, az az előbbi link értékének a sokszorosa lehet. És árban is. Nem ritka, hogy egy ilyen megjelenés fotókkal illusztrálva, rendesen tördelve igényesen kivitelezve eléri akár az 50.000 forintot is. De ekkor már onnan érkező forgalommal is számolhatunk.

Ez ma a legnépszerűbb linképítési stratégia, és ha nem tömegesen használt PR farmokra kerülünk ki, akkor hosszútávon élvezhetjük előnyüket. Amellett, hogy a Pingvin is eltekint mellettük. 🙂

Mi alapján kalkulálhatóak ezek az árak?

Jogosan merül fel benned ismételten a kérdés, hiszen már tudjuk, hogy nagy a szórás az árak között. Melyek a következő tényezőkből tevődnek össze:

  1. Domain költség. A magas értékű domain ára sem olcsó. És sok munkával is járhat.
  2. Tárhely ára.
  3. Cikkírás ára, kutatással, feltöltéssel.
  4. Média tartalmak ára.

Ha ezt összeadod és reálisan gondolkozol látod, hogy egy prémium link nem jöhet létre 1500-2000 forint alatt.

Hogyan dönthetsz a legjobban gazdaságilag és szakmailag?

Akkor, hogyha keresel egy szakértő csapatot, és megbízod őket a feladattal. Ilyen az egyedi-weboldalkeszites csapata is. Részletek: linképítés, keresőoptimalizálás

Ha havi díjas szolgáltatást választasz, akkor egy folyamatos építési stratégia veszi kezdetét, mely a természetességét erősíti a folyamatnak, ezért nem kell tartanod a Google háziállataitól sem. Mindezt az igényeidtől függűen 10.000 forinttól elkezdheted, úgy hogy a legdrágább csomagokban már a tartalom stratégiád is benne van.

Munkavédelmi cipő ár – mi az ami reális?

Munkavédelmi cipő ár - mi az ami reális?

Munkavédelmi cipő választása egy szerintem izgalmas és érdekes témakör. Hogy miért? Mert manapság tapasztalható óriási kínálat mellett kevés az igazán minőségi megoldás. Az emberek legtöbbször a munkáltatójuktól kapják, illetve üzembiztonsági szempontok alapján kerül kiválasztásra. De sokaknál tapasztalható modern kori népbetegség, a gerincfájás egyik kiváltó okának megszüntetésére is megoldást jelenthet egy megfelelő cipő kiválasztása. Épp ezért gondolom azt, hogy ez a téma megér pár gondolatot.

Mi alapján válassz munkavédelmi cipőt?

Szerintem ebben a kategóriában is alkalmazható az, ami a normál utcai cipők esetében. A legfontosabb a kényelem (kellene) hogy legyen, de emellett fontos az is, hogy a cipő hogyan is áll a lábunkon. Mivel pedig a munkavédelmi lábbelikről van szó itt még a védelmi faktor is fontos szempont lehet. Ha pedig nem ipari környezetbe használjuk biztosan profitálunk abból, hogy tartós és kényelmes megoldásokkal találkozunk, melyek a legtöbb esetben szigorú előírásoknak megfelelően vízállóak, vagy adott esetben, hő-, szúrás álló talpal, csúszásmentesen hordhatóak.

Ezen megoldások teszik különlegessé a kategóriát. Gondolj bele: nem kell félned, hogy beázik, és olyan extra funkciókkal bír, melyet egyáltalán nem mondhatunk el a trendi áruházakban kapható lábbelikről. Azaz ha meguntad a pár hetente történő cserét, és a csalódások tömkelegét, akkor érdemes elgondolkoznod egy komolyabb kategórián.

Mit jelent ez árak tekintetében?

A komolyabb kivitel komolyabb árazást is jelent. De ebben az esetben sokkal komolyabb szabványokat is melyeknek a kategóriába tartózó lábbeliknek meg kell felelnie. Ezért figyelembe kell venni, hogy a 6-8 ezer forintos ár elképzelhetetlen. Persze a sokszoros ár ebben az esetben azt is jelenti, hogy ezen modellek sokkal tovább is állnak rendelkezésünkre, melyet nemzetközi oldalakon felhasználók sokaságának véleménye támaszt alá.

Böngészve a munkavédelmi lábbelik felhozatalát a tízen egynéhány-ezer forinttól a harminc, negyven ezer forintokig választhatjuk ki a számunkra tökéletes modellt.

Kinek ajánlott összességében?

Azon tudatos vásárlóknak, akik már nem elégednek meg a garanciális cserék által nyújtott korlátlan lehetőségekkel. Vagy fontos számukra a biztonság, vagy a különböző extra funkciók sokasága. Ettől függetlenül a hétköznapi viselet mellé talán nem biztos, hogy minden napi viseletként sokakat sikerült rávennem hogy ne sportcipőt szerezzenek be. De akik tudatosan szeretnének jó terméket vásárolni nézzenek szét mindenképpen alábbi linken: munkavédelmi cipő minden igénynek megfelelően. Az itt található termékekről nem csak jókat olvastam, hanem személyes is közeli ismerősi tapasztalatokkal alátámasztva mondhatom: bátran ajánlott kategóriába tartoznak.

Pulóver nyomtatás egyedi elképzelés szerint

Pulóver nyomtatás egyedi elképzelés szerint

A napokban gondolkoztam el azon, hogy mennyire menő lenne tervezni egy egyedi pulóvert. Olyat, ami biztosan nem fog szemben jönni velem az utcán.. és pont olyan design és grafikai elemekkel van ellátva, ahogyan azt én szeretném. Ekkor akadtam rá egy oldalra, ahol pont ilyen egyedi pulóvereket nyomtathatunk. Sőt, ahogy láttam az oldal épp még épül, de több más érdekesség közül is választhatunk. Ennek apropóján kicsit szétnéztem a weben.

Nézzük, mennyibe kerül ma az egyedi pulóver nyomtatás

Kezdjük azzal az alappal, ami nélkül a folyamat nem egészen kivitelezhető, azaz a pulóver. Ma a minőségtől és a márkától függően az ajánlott termékek nagyjából 3.500 – 7.000 forint között rendelhetőek, de persze ettől van még drágább kivitel is. Van arra is persze lehetőség, hogy ne a gyártótól rendeljük meg az alap ruhaneműt, de szerintem ez nem ajánlott. Gondoljunk csak bele: a nyomtatás esetében, bár több módszer és kivitelezési lehetőség is elképzelhető egy viszonylag kényes folyamat. Ezért jobb szakemberre bízni a nyomathordozó anyag kivitelezését. Biztosan megoldható az, hogy általunk megválasztott, akár nagy világmárka termékére készítsék el egyedi pulóverünket, de én inkább ezt a döntést rájuk hagyom. Evvel kiküszöbölve annak lehetőségét, hogy a kész nyomtatott pulóver nem lesz olyan tartós, szép és mutatós, ahogy azt elképzeltem.

Ha már tartósság, igen egy ilyen ruhaneműt bár nem minden nap viselünk, viszonylag hosszú távra tervezünk vele, ezért is szerintem inkább a gyártó általi javaslatot éri meg megfogadni. Főleg, ha a kínálatban megtaláljuk a Fruit of the loom termékeit, melyek köztudottan híresek minőségükről és hosszú távon is tökéletes tartósságukról.

Ha megvan a megfelelő ruha, akkor ideje tervezni

A tervezés folyamatába itt most nem akarok belemenni, hiszen a bejegyzés sem erről szól. De röviden annyit elég róla tudnunk, hogy általában az ilyen cégek az általunk biztosított grafikákból és szövegekből is összerakják az elképzelésünket, ráadásul sokszor felár nélkül. Hiszen erre külön grafikust alkalmaznak. A cikkben említett cég esetében a nyomtatás ára +1200 forintot jelent, valamint a felirat esetében is evvel számolhatunk. Ami összességében nem kevés, de nézzük meg más aspektusból a dolgot:

5900 forint + szállítási költség fejében (ha a legolcsóbb variációkat választjuk) már kaphatunk egy egyedi saját elképzelésünknek megfelelően nyomtatott pulóvert. Ami azért eléggé jónak tűnik, főleg, ha szétnézünk ma a plázákban, és frekventáltabb ruhaüzletekben.

A cikkben megjelölt kép csak illusztráció, de hamarosan azt hiszem sajt tervezésű ruhákban fogom tengetni napjaimat, mert egy illusztrátor, photoshop, és némi ruhás mock up segítségével könnyedén kitalálhatom, hogy nézzen ki az egyedileg nyomtatott pulóverem.